top of page

A Bartók Béla Ifjúsági Vegyeskar rövid története

 

     A bársonyos forradalom utáni években a társadalomban lejátszódó pozitív változások a gimnázium életében is hoztak némi változást. Érezhető volt egyfajta felszabadultság, tenniakarás tanárban, diákban egyaránt.

   

    1990-ben Balassagyarmaton diáknapon vettünk részt a baráti Balassi Bálint Gimnáziumban. A meleg fogadtatást gazdag és színes program követte, melyben fellépett a gimnázium vegyeskara is, Mátyás Levente vezetésével. Ipolyságra hazatérve többször is szóba került, hogy milyen jó lenne, ha nálunk is működne egy hasonló diákkórus, így nem csak a sport, hanem a kultúra terén is ismerkednénk, barátkoznánk egymással.

   
      A következő évben sikerült is néhány lelkes és jóhangú lányból és fiúból megszervezni egy kamarakórust, és 1992 tavaszán már ott voltunk a Balassi Napokon. Az ünnepi megnyitó programjában szerepeltünk, majd a koncert utáni fogadáson többen is buzdítottak, elismerően nyilatkoztak az énekkar hangzásáról.

   

      Az elkövetkező években az énekkar tagsága egyre bővült, a lelkes és rendszeres munka meghozta gyümölcsét. Évente egy-két alkalommal a palásti alkotótáborokban készültünk a komolyabb fellépésekre. Évi 5-6 fellépést vállaltunk. Az iskolai ünnepségeken kívül felléptünk a hagyományos adventi és pünkösdi műsorokon. Háromévenként megmérettettük magunkat az érsekújvári országos minősítő versenyen, a Csengő Énekszón, ahonnan egyszer ezüst-, hat alkalommal pedig aranysávos minősítéssel tértünk haza. Egy alkalommal(1998) beneveztünk a Mládež Spieva elnevezésű országos kórusversenyre is, ahol a zsűri a második sávba sorolt bennünket. A kezdetektől a mai napig énekelnek fiúk is a kórusban, vagyis vegyeskarként működünk, ami kuriózumnak számít a hazai kórusmozgalomban.

     

      2011 júniusában a Valašské Meziřičí-i "Basové G" elnevezésű kórussal közös koncerten ünnepeltük fennállásunk 20. jubileumát. A 20 év alatt több mint 250 diák énekelt a vegyeskarban. Közülük sokan vissza-visszatérnek az ötévenként megünnepelt szülinapokra, egy közös éneklésre, beszélgetésre, emlékezésre. Így volt ez legutóbbi évfordulón is, amikor Józsa Mónika karnagy vezényletével vagy 80 torokból és lélekből zengett a Forr a világ.

     

      Jó érzés látni, amikor egy-egy volt kórustag továbbfolytatja az éneklést a helyi vagy egyéb énekkarokban, esetleg zenei pályára lép. De az is fontos, hogy a közös éneklés közösséget épít, megtanít a közös létre, alkotásra, mások érzékelésére. Megtanít arra, hogy a saját boldogulásunk nem valósítható meg a mások boldogulása nélkül.

   

      Az énekkari próbák heti egy alkalommal a zenei nevelés nem kötelező tantárgy keretében zajlanak, két tanítási óra erejéig. A kórus vezetői Béres Gábor és Tóth Anikó.

Vegyeskar

bottom of page